Cseh Viktor

Üdvözlöm a kedves olvasót!

   Cseh Viktornak hívnak és 1989 június 23.-án láttam meg a napvilágot Vásárosnaményban. Ez a kis (10 ezer lakosú) város Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy érdekes táján fekszik. Jelenleg D élem mindennapi életemet. Szerencsésnek mondhatom magamat mert kiváló csillagászati észlelőhellyel rendelkezem; sötét égbolt, sík terep a horizontig! Az égbolt látványa az amely már gyermekkorom óta megfogott, s ami mindig is felkeltette a kíváncsiságomat. Nem utolsó sorban megemlíteném azt is hogy mélyen hívő ember vagyok. Számomra az égbolton lejátszódó folyamatok nem vonják kétségbe Isten létezését. Sőt! Amikor az eget figyelem bennem mindig megerősödik a tudat, hogy ez a szervezett, gyönyörű univerzum nem lehet csupán a "véletlen" műve.

Lakhelyeim pozíciója (fekete pötty), illetve azok a helyek
ahonnan már végeztem megfigyeléseket (piros pötty).
   Az első kis távcsövemet 2002 karácsonyán kaptam édesanyámtól, mely egy 50/500-as refraktor volt állványon. Ezzel a műszerrel láttam először a Jupiter holdjait, a Vénusz fázisait, A Messier-katalógus fényesebb ködeit, halmazait és még sok sok számomra újszerű égi objektumot. Ezekről addig csak könyvekben olvastam s most már a saját szememmel is láthattam őket. Az élmények örökre megragadtak bennem. Később saját pénzből vásároltam egy 10X50-es Vanguard binokulárt melyet most is nagy szeretettel használok, nem csak nézelődésre hanem észlelésre is. Ez volt az első eszköz a kezemben ami már igényesen megmunkált optikai elemeket tartalmazott, s amely használható volt "komoly" észlelésekre is. 2010 végén pedig elhatároztam hogy belépek a Magyar Csillagászati Egyesületbe és ekkor vettem meg a 80/900-as SW refraktoromat.Nem bántam meg sem a vásárlásokat sem a belépést mert rengeteg tapasztalatot szereztem az amatőrcsillagászok között. S ami még fontosabb sok-sok új barátra tettem szert ami nekem mindig is fontos volt. No de nem is akármilyen barátokra, hanem segítőkész emberekre.
   Ha nézegetem a régi észleléseket - akár digitális akár hagyományos formában - azonnal eszembe jutnak az illatok, hőmérséklet, aktuális lelkiállapotom és még sok minden ami az észlelés közben ért. Sok-sok mulatságos dolognak is tanúja voltam az észlelések alatt; kutya, macska rosszalkodása, pityókás emberek éneklése...szóval nem túlzok ha azt mondom hogy a legmaradandóbb élményeim az amatőrcsillagászathoz köthetők. Sohasem bántam meg az átvirrasztott éjjeleket, még akkor sem mikor esetleg elromlott az idő. Amikor nem jók a körülmények akkor csak nézelődök és elmélkedem a világ dolgairól.

Az égbolt alatt eltöltött idő egyre több és több élménnyel, tapasztalattal ajándékozott meg. A távcső mellett csak vázlatokat készítek, s bent dolgozom ki a végleges munkát. Van két vázlatfüzetem melyek közül az egyikbe a mély-ég megfigyeléseimet készítem, a másikba a holdrajzaim kerülnek. 2011 év elején kapott el a vágy, hogy mi lenne ha digitálisan is kidolgoznám a rajzaimat. És lám annyira megtetszett ez a fajta dokumentálási forma, hogy azóta ezt tekintem elsődlegesnek a megfigyeléseim megörökítésének terén. Különösen jól eső érzés volt amikor Bognár Tamás írt nekem egy üzenetet amelyben közölte, hogy örül annak hogy végre talált valakit aki szintén szeret digitálisan rajzolni. Azóta sok-sok ihletet merítettem már a munkáiból és sok eszmecsere végbement már közöttünk. Említésre méltónak tartom Földvári István Zoltán digitális holdrajzait melyek szintén inspiráltak, s közülük nem egy szerepelt már a Meteor hasábjain is. Mind kettőjük blogja megtalálható a kedvenc blogjaim között :)

Műszerezettségem szerény, ám igyekszem minél jobban kihasználni a rendelkezésemre álló technikát (jelenlegi és volt távcsöveim):

Samyang 500mm f/8.0 tükörobjektív
180/2.8-as Jeiss Jena DDR Sonnar teleobjektív (Keletnémet gyártmány)
180/2.8-as Zeiss Jena "Olympia" Sonnar teleobjektív (a második világháború előtti német gyártmány)
127/1500 Makszutov-Cassegrain távcső (jelenlegi főműszer)
10×42 Tetőélprizmás binokulár (jelenleg is)
 
130/650 SW Newton (eladva)
80/40 SW lencsés (eladva)
102/1000 SW refraktor (eladva)
15X70 Scopium binokulár(eladva)
140/880 saját építésű Newton reflektor - szétszerelve, a főtükör elajándékozva
10X50-es Vanguard binokulár (elajándékozva)
80/900 Sky-Watcher refraktor (eladva)
50/500-as áruházi kistávcső (elhalálozott)


Bízom benne hogy a blogban megjelent munkáim híven visszatükrözik az olvasó számára az élményt, esetleg új barátokat szerezve a csillagászatnak... :)


                                                                                                      Cseh Viktor, Nagyvarsány 2011.10.21

Tóth Árpád
KASZÁSCSILLAG

"Kora este a padon
Ülök, künn a Bástyán
Tűnődöm a csillagok
Néma fordulásán;
Kaszáscsillag, az öreg
A nyugati szélen
Éppen nyugszik: eleget
Ragyogott a télen.

Hányszor néztem akkor őt
Fájó órák éjén,
Virrasztott a téli ég
Kopár meredélyén,
Égett nagy fényjelekkel,
Csupa-rejtelemmel,
Ő, az örök Orion,
A Vén Égi Ember.

Bíztatott, csüggedőt,
Hű, szigorú fénye:
Ne félj öcsém, Istennek
Kisebb teremtménye!
Fény vagy te is, lobogj hát,
Melegíts és égess,
Hinned kell, hogy a világ
Teveled is ékes!-"



HASZNOS LINKEK:

Magyar Csillagászati egyesület
MCSE Hold szakcsoport
Időkép.hu
Csillagászati hírek
ESO Online Digitized Sky Survey
LROC WAC mosaic (Moon)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése