2016. május 11., szerda

Merkúr átvonulás 2016-05-09

MERKÚR ÁTVONULÁS
2016. május 9.-én

-

Tavaly március 20.-án a napfogyatkozás végeztével arra gondoltam milyen jó lesz hogy, bő egy év múlva lesz egy hasonlóan szép esemény. Ez ugyan nem lesz annyira látványos, ám a maga nemében ugyan annyira érdekes, főleg egy amatőrcsillagász számára.
Akkor még távolinak tűnt 2016. május 9.-e, most viszont már az "emlékirataimat" írom a Merkúr átvonulásáról. Lássuk milyen volt az emlékezetes nap.

A Merkúr helyzete a korongon 2016-05-09 15:29 UT-kor

Az átvonulás Magyarországról csak részben volt megfigyelhető. Az első kontaktus KözEI szerint  országunkban nagyjából 13:11 óra körül következett be, az utolsó kontaktus pedig 20:48 KözEI-kor. Ebből látható hogy az átvonulás utolsó fél óráját nem követhettük nyomon. Az ország nyugati-északnyugati szegletében élők éppen csak lemaradtak a kilépésről. A térkép alapján látható hogy, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Nagy-Britannia, Norvégia, Svédország, és a Benellux államok lakosai végig követhették az eseményt.

Az átvonulásban tehát a Nap és a Merkúr vett részt, és a bolygónak nagyjából hét és fél órára volt szüksége ahhoz, hogy keresztülhaladjon a napkorong előtt. Ennek egy részét láthattuk innen Nagyvarsányból is. A belépésre 57 fokos horizont feletti magasságban került sor. Az égitestek adatai:

Merkúr:             d=12.1"            (a Nap átmérőjének 1/155-öd része)
Nap:                 d=1884.6"         (két foltcsoport: 12542 és 12543)

A fenti két adatból látható hogy a Merkúr piciny korongja szinte alig takart ki valamennyit a Nap hatalmas felszínéből. Ha pontosan kiszámoljuk akkor azt kapjuk hogy, a Merkúr csupán 0.004% területet takart el egy adott pillanatban. Ez szinte elenyésző! Érzékelni lehet tehát a két égitest méretében mutatkozó hatalmas különbséget, pedig a Merkúr ráadásul a Nap és a Föld között húzott egyenes mentén csak 2/5-nyi távolságra volt a Naptól. Közvetlen egymás mellett a két égitest méretében mutatkozó különbség még nagyobb lenne.

Műszerek

A jelenséget a 130/650-es Newton távcsövemmel figyeltem, 26×-os, 65×-ös és néha 103×-os nagyításokkal, Baader napszűrő fólián keresztül. Fényképeket is készítettem a jelenségről.
Az észlelés menete

Akadályozó tényezők (helyi viharok)

A megfigyelés előkészületeit csak május 9.-én délben kezdtem meg. Ekkor kipakoltam a megfigyelőhelyre a kertben, és szépen felállítottam a távcsövet. Mire mindennel elkészültem már szinte kezdődött is az átvonulás.
Mivel a jelenség a Nap déli félgömbjén zajlott és a belépést nehéz volt elcsípni, nagyon résen kellett lenni; Tehát azt a részt állítottam be a napperemen, ahol várható volt a belépés!
Sajnos mindenfelé felhőtömbök sodródtak, és a belépés előtt 1-2 perccel, elkezdett esni az eső. De nem is akárhogyan! Felettünk nem volt felhő és sütött a Nap is. Ilyet még nem tapasztaltam; egy távoli viharfelhőből, magasan idefújta az esőcseppeket a szél, és az esett. Ilyen Spártai körülmények között kaptam el a belépést 11:12 UT-kor, amikor a Merkúr elkezdett rácsusszanni a napkorongra. Szépen készültek a rajzok a belépésről, és 11:18 UT-ra már teljesen beborult az ég. Ekkor már nagyon esett, és elkezdtem a távcsövet bepakolni. Ekkor úgy tűnt hogy teljesen befejeződött számomra az észlelés. Be is mentem tehát és elkezdtem szétszedni a felszerelést.

A délután folyamán elkezdtem kidolgozni a rajzokat, viszont 16 óra körül azt vettem észre hogy tisztul az égbolt. 16:24-re már kint is voltam újból a felszereléssel, és meg is láthattam az átvonulást, amint nagyjából a felénél jár. Ezen a délutánon már készültek fotók is a mobiltelefonommal, hogy ne csak rajzok maradjanak fenn erről az érdekes napról! Íme az egyik legjobban sikerült:

A Merkúr helyzete 2016-05-09 16:21 UT


Délután már sokkal több idő volt a megfigyelésre és szépen követni lehetett a Merkúr útját a korongon.
Két nagyobb foltcsoport, a 12542 és 12543 volt a napfelszínen amik segítettek a rajzolásban és a pozícionálásban. 14:24 UT-kor a bolygó a napkorong közepén tartózkodott, DDK-i irányban a 12543-as foltcsoporttól.
 
20 percenként rajzoltam a bolygó pozícióit bár sokkal rövidebb idő alatt is látható volt az elmozdulás. A levegő eléggé hullámzott de voltak nagyon jó pillanatok amik alatt a Merkúr képe nagyon szépen kiélesedett. Ám ahogy a napkorong egyre lejjebb süllyedt egyre inkább romlott a nyugodtság, s az este közeledtével már a kis fekete korong erősen vibrált a fényes Nap előtt; hol vízszintesen, hol függőlegesen nyúlt meg. A bolygókorong koromfeketének látszott, jóval sötétebb volt mint a napfoltok amelyek a korongon látszottak.
A belépésről külön készítettem egy rajzsorozatot. Én a fekete csepp jelenséget nem érzékeltem, bár a felhőtömbök sodródása és az eső ezt nagyon zavarta; nem tudtam kellően koncentrálni, így lehetséges hogy lemaradtam róla.
Az utolsó pozíciómérést 17:05 UT-kor végeztem amikor a Nap elbújt a fák koronája alatt és véget ért az észlelés.




Összegzés
 
A jelenség megfigyelése nem ment zökkenőmentesen, de így is nagyon emlékezetes marad. Összesen 2,5 órát sikerült megfigyelnem a Merkúr átvonulásból ami bőven elég volt mindenféle, megfigyelés elvégzésére. Az időjárás pedig egy olyan körülmény amin bizony nincs módunk változtatni.
Személyesen még nem láttam Merkúr átvonulást, ám a következőig nem kell sokat várni, hiszen 2019-ben újból láthatunk egyet.



Dátum:             2016.05.09.
Megfigyelő:       Cseh Viktor
Helyszín:          Nagyvarsány
Távcső:             130/650 Newton
                        (43mm-re blendézve)
Légkör:             kitűnő átlátszóság, rossz nyugodtság,                         záporok


 Az egyik utolsó fotó: Átvonulás az antenna mögött, avagy "antenna átvonulás"


2016. május 11. Cseh Viktor, Nagyvarsány

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése